Hogyan segíti a másodlagos szoftver a vállalatokat az ESG célok elérésében és az IT élettartamának meghosszabbításában

A másodlagos szoftver fenntartható alternatívát kínál a vállalatoknak a gyártó által vezérelt frissítési ciklusokkal szemben. Az idő előtti hardvercserék megelőzésével és az ellátási lánc kibocsátásainak csökkentésével (CSRD szerinti 3. hatókör), a használt licencek praktikus körforgásos IT megoldásként szolgálnak, amely egyensúlyt teremt a költségmegtakarítás, a biztonság és az ESG célok között.

A digitális technológiák szénlábnyomáról szóló vita gyakran az adatközpontok áramfogyasztására összpontosít. A valóságban azonban egy látszólag rutinszerű döntés arról, hogy egy vállalat hogyan közelíti meg a szoftverbeszerzést és a kapcsolódó hardverberuházásokat, szintén mélyreható hatással lehet. Egy olyan időszakban, amikor a vállalkozások büszkén hirdetik elkötelezettségüket a fenntarthatóság és a vállalati társadalmi felelősségvállalás iránt ESG kezdeményezéseken keresztül, egy jól átgondolt IT stratégia kiaknázatlan potenciált rejt magában a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és az anyagi erőforrások megőrzésére.

Az egyre kifinomultabb alkalmazások, operációs rendszerek és felhőszolgáltatások növelik a számítási teljesítmény, a memória, a tárolás és a hálózati infrastruktúra iránti igényeket. Amikor a működőképes számítógépek vagy szerverek már nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek pusztán egy új szoftververzió miatt, nem csak a frissítés költsége a következmény. A vállalat felgyorsítja a hardvercserét is, ami az IT teljes környezeti lábnyomának jelentős részét teszi ki.

Pontosan itt találkozik három terület, amelyeket sokáig elszigetelten kezeltek: az ESG (Environmental, Social, and Governance – a vállalat hatásának és fenntarthatóságának értékelésére használt kritériumrendszer), a biztonság és a szoftverlicenc-kezelés. A másodlagos szoftver eszközként lép be ebbe a vitába, amely nagyobb szabadságot biztosít a vállalatoknak ahhoz, hogy racionális frissítési döntéseket hozzanak a tényleges igények alapján, nem pedig a gyártó által vezérelt termék- vagy értékesítési ciklusok szerint.

Az IT szénlábnyoma túlmutat a fali aljzaton

A digitális technológiák megfoghatatlannak tűnhetnek, de minden alkalmazás, adatbázis, felhőszolgáltatás vagy e-mail fiók fizikai infrastruktúrán fut – számítógépeken, szervereken, lemeztömbökön és adatközpontokon. Működtetésük energiát fogyaszt, de már azelőtt, hogy egyáltalán működnének, minden eszközt le kellett gyártani. A nyersanyag-kitermelés, az alkatrészgyártás és a szállítás folyamatai úgynevezett beágyazott kibocsátásokat generálnak.

Ez az elv tükröződik a Software Carbon Intensity (SCI) módszertanban. Az SCI a szoftver szénintenzitását a következő tényezők kombinációjaként értékeli:

• A szoftver által fogyasztott energia

• Az adott helyen lévő elektromos hálózat szénintenzitása

• A hardverhez kapcsolódó kibocsátások, amelyen a szoftver fut

Ez nem csupán akadémiai gyakorlat. Az ISO/IEC 21031:2024 szabványként elfogadott SCI módszertan gyakorlati keretet biztosít a szervezetek számára a digitális szolgáltatások kibocsátásainak mérésére és csökkentésére.

A szoftver lerövidítheti a hardver élettartamát

A hardver-szoftver kapcsolatban gyakori jelenség a pszichológiai vagy szoftver által indukált elavulás. Ez akkor fordul elő, amikor egy eszközt nem azért vonnak ki a forgalomból, mert fizikailag leállt a működése, hanem azért, mert már nem tudja támogatni az új szoftverek igényeit, elveszíti a gyártói támogatást, hiányoznak a biztonsági frissítések, vagy elveszíti a kompatibilitást az újabb szolgáltatásokkal.

Az európai IKT keretrendszerek a digitális technológiák teljes életciklusát lefedik, és szakértői tanulmányok megerősítik, hogy a szoftver jelentősen befolyásolja az energiafogyasztást és a hardvercsere ütemét. Például egy szakmailag lektorált tanulmány (Sustainable software products – Towards assessment criteria for resource and energy efficiency) bemutatja, hogy a szoftver környezeti hatásai két összefüggő ágon keresztül követhetők nyomon:

1. Energiafogyasztás: A hardver által felvett energia a szoftver futtatása közben.

2. Hardver ellátási lánc: Az a fizikai hardver, amelyet a szervezeteknek be kell szerezniük, karban kell tartaniuk, és végül el kell dobniuk a szoftver futtatásához.

A szoftver tehát nem csupán egy digitális réteg a hardver tetején; nagymértékben meghatározza, hogy a hardver mennyi ideig marad használható, és milyen gyorsan cseréli le egy vállalat.

Az európai döntéshozók is aggódnak a szoftver által indukált elavulás miatt. Az Európai Bizottság számára az ökodesign előkészítése keretében készült tanulmány kiemeli az elektronika élettartamát lerövidítő szoftverrel kapcsolatos tényezőket. A kulcsfontosságú okok közé tartozik a technikai támogatás megszűnése, a hiányzó biztonsági frissítések, vagy a termék működtetéséhez szükséges felhőszolgáltatások leállítása.

Ez nem jelenti azt, hogy minden új szoftververzió környezeti veszélyt jelent; a frissítések gyakran elengedhetetlenek. A probléma abban az automatikus szokásban rejlik, hogy a hardvert vagy a licenceket egyszerűen lecserélik, mert egy gyártó üzleti vagy termékciklusa megváltozott, anélkül, hogy értékelnék a tényleges működési igényeket, vagy felmérnék a meglévő infrastruktúra hátralévő élettartamát.

ESG jelentéstétel: önkéntes és kötelező

Az elmúlt években az európai vállalatok egyre inkább elfogadják a felelős és fenntartható üzleti gyakorlatokat, beépítve azokat ESG stratégiáikba. Az EU szintjén az ESG jelentéstételt a Vállalati Fenntarthatósági Jelentéstételi Irányelv (CSRD) keretezi. A CSRD előírja a kijelölt vállalatoknak (a szabályozási kiigazításokat követően a hatály elsősorban az 1000-nél több alkalmazottal és évi 450 millió eurót meghaladó nettó árbevétellel rendelkező vállalatokat célozza), hogy jelentsenek működésük környezeti és társadalmi hatásairól, a fenntarthatósági kockázatokról és lehetőségekről, valamint irányítási gyakorlataikról. Ennek központi eleme a kettős materialitás elve, ahol a vállalatok nemcsak azt értékelik, hogy az éghajlati és társadalmi kérdések hogyan befolyásolják üzleti tevékenységüket, hanem azt is, hogy üzleti tevékenységük hogyan befolyásolja a társadalmat és a környezetet.

Annak ellenére, hogy az ESG jelentéstétel a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára továbbra is önkéntes, a megbízható szénlábnyom- és környezetirányítási adatok szolgáltatására irányuló nyomás őket is érinti. Az ellátási láncuk mentén kibocsátásokat jelentő nagyvállalatoknak részletes adatokra van szükségük beszállítóiktól. Ezenkívül hasonló információkérések egyre gyakrabban érkeznek bankoktól, befektetőktől, biztosítótársaságoktól és közbeszerzési hatóságoktól.

Vállalati IT szempontból különösen releváns az ESRS E1 szabvány (az éghajlatváltozásra fókuszálva), amely az 1., 2. és 3. hatókörű kibocsátásokkal foglalkozik:

• 2. hatókör: Magában foglalja az indirekt kibocsátásokat, például a helyszíni szerverek vagy irodai terek áramellátásához vásárolt villamos energiát.

• 3. hatókör: Az értékteremtő lánc kibocsátásait rögzíti, amelyek a számítógépek, szerverek és hálózati berendezések gyártásával, valamint a vásárolt felhő- és adatközponti szolgáltatásokkal kapcsolatosak.

Vállalati vezetők már mérik az IT kibocsátásokat

A fenntartható IT körüli vita bővül. A megújuló energia, az adatközpontok hűtése és a hatékony szerverek mellett egyre inkább érinti a szoftvert – annak minőségét, rendszerkövetelményeit, licencelési modelljeit, gyártói támogatását, valamint azt a képességét, hogy meghosszabbítsa vagy lerövidítse a hardver élettartamát.

• A Vodafone közzéteszi felhő- és hosting infrastruktúrájának komponenseinek szénlábnyomát. ESG keretrendszere a működési helyszín, a saját adatközpontok és kiválasztott harmadik fél szolgáltatók alapján tartalmaz kibocsátási mutatókat, bizonyítva, hogy a hatások az egyes IT szolgáltatásokig számszerűsíthetők.

• A Deutsche Telekom éghajlati céljait közvetlenül az 1–3. hatókörű kibocsátásokhoz köti a teljes értéklánc mentén. Ezt az információt az ESRS szabványoknak megfelelően integrálja éves jelentéseibe.

Mindkét példa tanulságot kínál bármilyen méretű szervezet számára: nem lehet kezelni azt, amit nem mérünk. Az első lépés megtételéhez a vállalatoknak nem kell azonnal minden komponens pontos lábnyomát kiszámítaniuk; egyszerűen annak felmérése, hogy hány eszköz van telepítve, mennyi ideig maradnak használatban, mely szerverek aktívak, hány licenc áll kihasználatlanul, és mely IT beszerzések feltétlenül szükségesek, szilárd kiindulópontot biztosít.

Másodlagos szoftver a körforgásos IT részeként

Itt játszanak szerepet a másodlagos (használt) szoftverlicencek. Bár a másodlagos szoftver nem univerzális megoldás az IT környezeti lábnyomára, és egy használt licenc megvásárlása nem csökkenti automatikusan a kibocsátásokat fix mennyiségű CO₂-vel, a körforgásos digitális eszközkezelés legitim részét képezi.

A meglévő örökös licencek újrafelhasználásával, ahelyett, hogy azok az eredeti tulajdonosoknál kihasználatlanul állnának, a másodlagos szoftver lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy:

• Hatékonyabban tervezzék az IT frissítéseket

• Csökkentsék a „shelfware” (megvásárolt, de nem használt szoftver) mennyiségét

• Meghosszabbítsák a kompatibilis hardverinfrastruktúra működési élettartamát

A gyártó cégek, kórházak, iskolák, közintézmények és ipari technológiákat üzemeltető vállalatok számára gyakran létfontosságú a régebbi szoftververziókkal való kompatibilitás. Egy alkalmazás cseréje gyakran megköveteli a kapcsolódó számítógépek, szerverek, perifériák és gyártóberendezések frissítését. A másodlagos örökös licencek lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy fokozatosan térjenek át, a frissítéseket a műszaki, gazdasági és biztonsági követelmények által diktált idővonalon osszák el, nem pedig a gyártói ütemtervek szerint. Ezzel szemben a kihasználatlan örökös licencek eladása összhangban van a körforgásos gazdaság elveivel, mivel a digitális eszközöket visszaadja a produktív használatba.

Hosszú élettartam és biztonság egyensúlya

A biztonság abszolút követelmény marad. Az elavult, nem támogatott szoftverek gyártói frissítések nélküli futtatása súlyos kiberbiztonsági és megfelelőségi kockázatokat rejt magában. Egy megalapozott IT stratégia nem arról szól, hogy vakon meghosszabbítjuk az elavult rendszerek élettartamát, sem arról, hogy automatikusan megvásárolunk minden új kiadást. Ehelyett kulcsfontosságú kritériumokon alapuló strukturált értékelésekre támaszkodik:

• A rendszer még biztonságos, vagy hatékonyan védhető?

• Kompatibilis a környező infrastruktúrával?

• Energiatakarékos-e a meglévő beállítások további futtatása?

• Egy új megoldás olyan előnyöket kínál, amelyek indokolják mind a hardver, mind a licencek cseréjét?

Egy értékelés feltárhatja, hogy a frissítés a helyes út, mert egy új rendszer jelentősen csökkenti az energiafogyasztást, növeli a biztonságot vagy javítja az erőforrás-felhasználást. Ez a döntés azonban adatokból fakad, nem pedig abból a feltételezésből, hogy az újabb automatikusan jobb.

Hasonlóképpen, az optimális út magában foglalhatja a másodlagos szoftverek kihasználását a meglévő digitális eszközökből származó maximális érték kinyerése, a szükségtelen beszerzések elkerülése és az infrastruktúra korszerűsítésének fenntartható ütemezése érdekében. Valódi értéke nem egy általános „zöld” ígéretben rejlik, hanem abban, hogy nagyobb kontrollt biztosít a szervezeteknek az IT átgondolt kezeléséhez, összehangolva a költségvetést, a biztonságot, a jogi kötelezettségeket és a környezeti hatásokat.